Esélyegyenlőség
 

Esélyegyenlőség
(a speciális bánásmódot igénylő jelentkezőkre vonatkozó eljárások)


Fogyatékkal élő személy – a törvényi megfogalmazás szerint – az, aki érzékszervi, így különösen látás-, hallásszervi, mozgásszervi, értelmi képességeit jelentős mértékben vagy egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez számára tartós hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív részvétel során.
Fogyatékkal élő vizsgázók számára biztosítjuk a megfelelő körülményeket, hogy egyenlő esélyekkel vehessenek részt a nyelvvizsgán (figyelembe véve az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvényt).
A jelentkezéshez szükséges, hogy a vizsgára jelentkezéskor a fogyatékkal élő személy, vagy annak gondviselője jelezze a Vizsgahelyen és a Vizsgaközpontban az adott problémát. Egy kérelmet kell benyújtani (honlapról letölthető), amelyben a vizsgázó/gondviselő megnevezi, milyen képességekben korlátozott. A kérelemhez egy szakvéleményt is csatolni kell, mely nem lehet régebbi hat hónapnál. A kettőt összevetve a Vizsgaközpont vezetője dönti el, hogy mely feltételeket kell biztosítani a vizsgázó számára. Speciális esetekben a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ véleményét kéri ki a Vizsgaközpont.

A kérelmet a JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐIG kell az EZRA Nyelvvizsga Központnak, postai úton elküldeni. A kitöltött és aláírt kérelem e-mailben is elküldhető!

A kérelemhez használandó nyomtatványt INNEN vagy a Letölthető nyomtatványok oldalról töltheti le.
A vizsgaközpont a következő feltételeket biztosítja az egyes fogyatékkal élő vizsgázók számára:

  • Látássérült (gyengén látó, vak) vizsgázó esetében:
    A vizsgafeladatok nagyításban történő hozzáférhetőségét, illetve szükség esetén a nem fogyatékossággal élő vizsgázókra vonatkozóan megállapított időnél 30%-kal hosszabb időt biztosítja a vizsgán. Amennyiben a vizsgázó igényli, részére az írásbeli vizsgán számítógép használatát tesszük lehetővé. A vizsgaközpontnak/vizsgahelynek erre megfelelően ellenőrzött körülményeket kell biztosítania.
  • Hallássérült vizsgázó esetében: A teremfelügyelő a fogyatékkal élő vizsgázó részére újból lejátssza az auditív szöveget szigorúan ellenőrzött körülmények között.
  • Beszédhibás vizsgázó esetében: A szóbeli vizsgán a nem fogyatékossággal élő vizsgázók esetében megállapított vizsgaidőnél 30%-kal hosszabb vizsgaidőt lehet biztosítani.
  • Diszlexiás, diszgráfiás vizsgázó esetén: A vizsgázónak az írásbeli vizsgán a nem fogyatékossággal élő vizsgázók esetében megállapított felkészülési időnél 30%-kal hosszabb felkészülési időt kell biztosítani. Szükség esetén a vizsgázó részére az írásbeli vizsgán a számítógép használata engedélyezett. Indokolt esetben a helyesírás értékelése alól felmentést kaphat a vizsgázó.
  • Mozgáskorlátozott vizsgázó esetében: A vizsgázót olyan terembe osztjuk be, ami kerekesszékkel is jól megközelíthető. A vizsgaközpont minden vizsgahelyén megoldott a mozgássérültek számára az akadálymentesítés. Amennyiben a vizsgázó olyan súlyos fogyatékkal él együtt, ami miatt ágyhoz kötött, a vizsgaközpont nem zárkózik el attól sem, hogy a vizsgázóhoz irányítsa a vizsgabizottságot, illetve igyekszik megtalálni a legmegfelelőbb megoldást, hogy biztosítsa az esélyegyenlőséget az érintett személy számára. Ezeket az engedményeket leszámítva a fogyatékossággal rendelkező vizsgázókra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a többi vizsgázóra.

A vizsgaközpont igyekszik – a lehetőségeihez mérten – a lehető legjobb körülményeket biztosítani minden egyes vizsgázónak. Speciális esetekben a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ véleményét kéri ki a vizsgaközpont.